mentális állóképesség blog
A farkasokkal tárgyaló
Tudjuk azt is, hogy a túlalkalmazkodás, a magadért való kiállás elmulasztása, a túl sok elnézéskérés növeli a stresszt és rozsdaként marja az önbecsülést. Amennyiben pedig a munkatársaid, beosztottjaid társas magabiztossága gyenge, az rengeteg munkát fog adni neked is, mint vezetőnek. Vegyünk például olyan konfliktuskerülő munkatársakat, akik azért vannak a pozíciójukban, mert bizonyos dolgok (folyamat, technológia stb.) és nem az emberek szakértői. Amíg csak kölcsönösség-vezérelt partnerekkel vagy igazi „adakozókkal” találkoznak, akkor ez az alkalmazkodó hozzáállás jól működhet. Ám, amikor megjelenik a látóhatáron valaki, aki jobban szeret kapni, mint adni és a tőlük kapott szívességek hatására még többre vágyik – akkor a készségek új, eddig alig használt készletére lesz szükség.
Mert nem csak az a mentális állóképesség, hogy a legnehezebb zsákokat is elbírom, hanem az is, hogy vissza tudom adni belőle azt, amit az is képes elhordozni, akitől kaptam.
És nem ahhoz kell a lelkierő, hogy el tudjuk kerülni a „nehéz” embereket, hanem ahhoz, hogy a jelenlétükben is magabiztosak tudjunk maradni, kiállva a céljainkért és az önbecsülésünkért.
Jó hír, hogy minél többször vagy képes konstruktívan alakítani a kapcsolataid minőségén vagy képviselni azt, amit a feladatod vagy az értékrended megkíván, annál inkább erősödik a magabiztosságod és mentálisan terhelhetőbbé válsz. Álljon itt egy kis műhelytitok a Mentális állóképességhez tartozó társas magabiztosság fejlesztésének módszertanából. Amikor konfliktushelyzetbe kerülsz vagy egy nehéz emberrel kell tárgyalnod, használd az alábbi 3 kérdést iránytűnek:
- Mire van most szüksége a másiknak?
- Mire van most nekem szükségem?
- Mire van most szükségem ahhoz, hogy az önbecsülésemet megőrizzem vagy növelni tudjam?
Amennyiben szeretnéd a munkatársaid társas magabiztosságát erősíteni, mert nem helyettük, hanem velük együtt akarsz küzdeni a céljaitokért, akkor próbáljátok ki az MTQ tesztet és kérjetek konzultációt szakembereinktől.
Kaposi Kálmán